A jó fiúk nem kerülnek oda, ahová ő került, de annyit feláldozott, mert szerette a testvérét. Magányos, és hátborzongató történet volt.
Most, hogy hetek teltek el amióta Liu kiszabadult onnan, arról a szörnyű helyről, csak hogy a kis öccsét láthassa ilyen állapotban. Amilyen gyakran csak lehetett, meglátogatta iskola után. Öccse, Jeff nem tudott beszélni, de ez nem tántorította el Liu-t attól, hogy szórakoztassa.
Mesélt neki olyan egyszerű dolgokról, mint hogy mit evett ebédre, hogy még mindig nincsenek barátai, hogy van egy fiú aki börtöntölteléknek hívja, és hogy éppen egy játékra gyűjt Jeffnek.
Liu csak az öccsére tudott az iskolában gondolni, aki kórházban ragadt. Jeffnek volt egy szobatársa, de Liu úgy érezte hogy öccse még is csak magányos nélküle, mert ő is az volt, amikor abban a nevelőintézetnek nevezett rossz viccben volt.
Az idő elég gyorsan telt, és az orvosok kiengedték Jeffet. Liu ideges volt, ahogy a kötözéseket lassan eltávolították. Emlékeztette magát, mindegy hogy hogy néz ki a testvére most, ő még mindig az a fiú akivel szórakozott, játszott,és akinek ő volt a támasza, és példaképe. A ruhát ahogy levették, az édesanyja sikolya volt az egyetlen dolog ami bizonyította, nem illúzió amit lát. Lenyelte azt az érzést hogy az ebéde vissza fog jönni, és azt mondta az öccsének, “Nem is olyan rossz.” Az első hazugság.
Jeff válaszától, a nevetéstől csak felállt a szőr a hátán.
Aznap éjszaka, Liu kis gondolkodás után elaludt. Biztos volt benne hogy megszokta már Jeff arcát: Még mindig az ő öccse volt, mindegy hogy néz ki.
Egy koppanás hangjára ébredt. Csomót érzett a gyomrában, amitől érezte, valami nincs rendben, de megpróbált nem ráfigyelni, és visszaaludt. De nem sokáig sikerült lenyugtatnia magát, és újra felnézett.
Egy kéz fogta be a száját hirtelen, és a támadója leszorította az ágyába. Valamiféle folyadék cseppent a homlokára, és két dolgot realizált: Az ember felette Jeff volt, és az arcára frissen vágott sebekből vérzett.
A kezében tartott konyhakésen homályosan tükröződött a holdfény, ami az ablakon szűrődött be, ahogy Liu sikítani próbált a kéz elnyomása alatt. “Shhh..” Csendesítette el az öccse, mint ahogy egy anya beszél az újszülöttjéhez. “Csak aludj.”
Ahogyan a kés lágyan a mellkasába ásott fájdalmas volt. A vágás a gyomrában folytatódott, és olyan fájdalmat érzett amilyet még sosem. Még akkor sem, amikor magát vagdosta, mélyen. A kés végighaladt a hasáig, és a fájdalom erősödött, a vértócsa a lepedőkön pedig egyre nagyobb lett.
Jeff feladta a próbálkozást hogy elcsitítsa, elvette szájáról a kezét, és a hasára szorította. Az idősebb fiú ordított, és a kezét a vágott nyílásba nyomta, és megragadt valamit.
A… szerveim. Liu megdöbbenve gondolta, ahogyan a világ homályos lett előtte, és hirtelen minden sötétbe borult.
Nem volt biztos hogy tényleg hallotta-e Jeff hangját, “Jó éjszakát, nagy testvér”.
Liu szeme felnyílt, de a gondolatai túl zavarosak voltak ahhoz hogy valami értelmeset formáljanak. ”Ó, Istenem, ébren van.” Egy női hang.
Minden homályos volt, és fókusztalan, ahogy egy árny elhaladt mellette. “Hé, kisgyerek, nyugi. Tudom hogy minden kemény volt, de ne aggódj. Biztonságban vagy. Ide már nem ér el.”
Ki nem ér el? Liu egy percig gondolkodott. Ki? Ki az? Hol vagyok? Ó, Istenem, fáj.-
“Nyugodj le, kisgyerek. Megőríted a gépeket.” Egy gyenge nyomást érzett a kezén, és megpróbált relaxálni, szemét behunyta. “Szólok az orvosnak hogy emelje a dózisodat. Szerencsés gyerek vagy. Az az őrült már megölt jópár embert. A rendőrség szerint úgy nézki mint egy démon… Nem akarnék belé ütközni egy sikátorban éjszaka…”
Liu megborzongott. Ő… Ő volt az… Jef. Az öccse volt, ő mondott neki jó éjszakát, miután végre hazaért, és aztán… -Várj, ez a nő démonnak nevezte a testvérét?
A szemei nagyra nyíltak. Észrevette, ahogyan a szívverését mérő gép hevesen pittyegni kezdett, ahogy meglátta a nővért az ágya mellett. Nem is vette észre ahogyan elkezdett felkelni az ágyból, csak mikor a nővér gyengéden visszatolta. A tekintete lassan az eszközökre vándorolt az asztalon.
Öld meg, mondta egy hang odabenn.
“Jaj, nagyon makacs vagy. Kérlek, próbálj meg lenyugodni, mielőtt szólok a-” Nem tudta befejezni, ahogy Liu felkapta az ollót az asztalról, és beleszúrta a szemébe.
“Kussolj.” Mondta lassan. “Kussolj, kussolj, kussolj!” Újra és újra szemen döfte, és ő csak sikított. Újra. A földre esett a nővér, és a másik szeme üresen nézett fel, kezéről vér csöpögött a padlóra. Halott.
Fuss el. Liu nem gondolkozott kétszer, gyorsan a székhez kapott amin a tiszta ruhái voltak. Egy kis kártya lógott rajtuk, amire az volt írva. “Gyógyulj gyorsan, -Billy.” Félredobta, gyorsan felöltözött, felszisszent fájdalmában, ahogy az öltései megfeszültek. A tükörbe nézve látta hogy teste teli van öltésekkel.
Ezek újak, gondolta, ahogy felvette a pólóját, és odasétált a holttesthez. “Olyan rohadt idegesítő vagy… És a testvérem nem egy démon.”
Tiltakoznék de mindegy…
A belső hangot elutasította ahogy belökdöste a hullát az ágy alá, és papírtörlővel feltörölte a vért, amennyire csak lehet. Ezzel talán időt nyerhet, hogy elhagyhassa a kórházat feltűnés nélkül. Néha a gyomra ellenállóan görcsbe rándult, de Liu tudta hogy már nem lehet mit tenni.
Jeffrey Woods gyilkos volt.
És Liu Woods is.
(Meglepi :D)
