Update

Nem hiszem, hogy már lesz több fordítás. Én speciel már kinőttem ebből, vagy a Dark Web miatt kiundorodtam, vagy hát mittudomén. Gondolom néhányotoknak már leesett, de azért gondoltam kiírom.
De ne csüggedjetek, ha esetleg nem tudnátok van egy nagyon király creepypastás Facebook oldal, a Creepypasta HUN Fanoldal, én is itt ismerkedtem meg történetekkel. Nem kapcsolódik hozzánk, de a jóknak kijár az ingyen reklám.
Csóközön!

Liu

Liu mindig is egy jó fiú volt. Mindig csak azt tette, amire megkérték, jó jegyeket szerzett, a kisöccsét mindig próbálta megvédeni, és rajongott a művészetért, és a költészetért.

 A jó fiúk nem kerülnek oda, ahová ő került, de annyit feláldozott, mert szerette a testvérét. Magányos, és hátborzongató történet volt.

 Most, hogy hetek teltek el amióta Liu kiszabadult onnan, arról a szörnyű helyről, csak hogy a kis öccsét láthassa ilyen állapotban. Amilyen gyakran csak lehetett, meglátogatta iskola után. Öccse, Jeff nem tudott beszélni, de ez nem tántorította el Liu-t attól, hogy szórakoztassa.

 Mesélt neki olyan egyszerű dolgokról, mint hogy mit evett ebédre, hogy még mindig nincsenek barátai, hogy van egy fiú aki börtöntölteléknek hívja, és hogy éppen egy játékra gyűjt Jeffnek.

 Liu csak az öccsére tudott az iskolában gondolni, aki kórházban ragadt. Jeffnek volt egy szobatársa, de Liu úgy érezte hogy öccse még is csak magányos nélküle, mert ő is az volt, amikor abban a nevelőintézetnek nevezett rossz viccben volt.

 Az idő elég gyorsan telt, és az orvosok kiengedték Jeffet. Liu ideges volt, ahogy a kötözéseket lassan eltávolították. Emlékeztette magát, mindegy hogy hogy néz ki a testvére most, ő még mindig az a fiú akivel szórakozott, játszott,és akinek ő volt a támasza, és példaképe. A ruhát ahogy levették, az édesanyja sikolya volt az egyetlen dolog ami bizonyította, nem illúzió amit lát. Lenyelte azt az érzést hogy az ebéde vissza fog jönni, és azt mondta az öccsének, “Nem is olyan rossz.”  Az első hazugság.

 Jeff válaszától, a nevetéstől csak felállt a szőr a hátán.

 Aznap éjszaka, Liu kis gondolkodás után elaludt. Biztos volt benne hogy megszokta már Jeff arcát: Még mindig az ő öccse volt, mindegy hogy néz ki.

 Egy koppanás hangjára ébredt. Csomót érzett a gyomrában, amitől érezte, valami nincs rendben, de megpróbált nem ráfigyelni, és visszaaludt. De nem sokáig sikerült lenyugtatnia magát, és újra felnézett.

 Egy kéz fogta be a száját hirtelen, és a támadója leszorította az ágyába. Valamiféle folyadék cseppent a homlokára, és két dolgot realizált: Az ember felette Jeff volt, és az arcára frissen vágott sebekből vérzett.

 A kezében tartott konyhakésen homályosan tükröződött a holdfény, ami az ablakon szűrődött be, ahogy Liu sikítani próbált a kéz elnyomása alatt. “Shhh..” Csendesítette el az öccse, mint ahogy egy anya beszél az újszülöttjéhez. “Csak aludj.”

 Ahogyan a kés lágyan a mellkasába ásott fájdalmas volt. A vágás a gyomrában folytatódott, és olyan fájdalmat érzett amilyet még sosem. Még akkor sem, amikor magát vagdosta, mélyen. A kés végighaladt a hasáig, és a fájdalom erősödött, a vértócsa a lepedőkön pedig egyre nagyobb lett.

 Jeff feladta a próbálkozást hogy elcsitítsa, elvette szájáról a kezét, és a hasára szorította. Az idősebb fiú ordított, és a kezét a vágott nyílásba nyomta, és megragadt valamit.

A… szerveim. Liu megdöbbenve gondolta, ahogyan a világ homályos lett előtte, és hirtelen minden sötétbe borult.

Nem volt biztos hogy tényleg hallotta-e Jeff hangját, “Jó éjszakát, nagy testvér”.

 Liu szeme felnyílt, de a gondolatai túl zavarosak voltak ahhoz hogy valami értelmeset formáljanak. ”Ó, Istenem, ébren van.” Egy női hang.

 Minden homályos volt, és fókusztalan, ahogy egy árny elhaladt mellette. “Hé, kisgyerek, nyugi. Tudom hogy minden kemény volt, de ne aggódj. Biztonságban vagy. Ide már nem ér el.”

Ki nem ér el? Liu egy percig gondolkodott. Ki? Ki az? Hol vagyok? Ó, Istenem, fáj.-

“Nyugodj le, kisgyerek. Megőríted a gépeket.” Egy gyenge nyomást érzett a kezén, és megpróbált relaxálni, szemét behunyta. “Szólok az orvosnak hogy emelje a dózisodat. Szerencsés gyerek vagy. Az az őrült már megölt jópár embert. A rendőrség szerint úgy nézki mint egy démon… Nem akarnék belé ütközni egy sikátorban éjszaka…”

Liu megborzongott. Ő… Ő volt az… Jef. Az öccse volt, ő mondott neki jó éjszakát, miután végre hazaért, és aztán… -Várj, ez a nő démonnak nevezte a testvérét?

 A szemei nagyra nyíltak. Észrevette, ahogyan a szívverését mérő gép hevesen pittyegni kezdett, ahogy meglátta a nővért az ágya mellett. Nem is vette észre ahogyan elkezdett felkelni az ágyból, csak mikor a nővér gyengéden visszatolta. A tekintete lassan az eszközökre vándorolt az asztalon.

Öld meg, mondta egy hang odabenn.

“Jaj, nagyon makacs vagy. Kérlek, próbálj meg lenyugodni, mielőtt szólok a-” Nem tudta befejezni, ahogy Liu felkapta az ollót az asztalról, és beleszúrta a szemébe.

“Kussolj.” Mondta lassan. “Kussolj, kussolj, kussolj!” Újra és újra szemen döfte, és ő csak sikított. Újra. A földre esett a nővér, és a másik szeme üresen nézett fel, kezéről vér csöpögött a padlóra. Halott.

 Fuss el.  Liu nem gondolkozott kétszer, gyorsan a székhez kapott amin a tiszta ruhái voltak. Egy kis kártya lógott rajtuk, amire az volt írva. “Gyógyulj gyorsan, -Billy.” Félredobta, gyorsan felöltözött, felszisszent fájdalmában, ahogy az öltései megfeszültek. A tükörbe nézve látta hogy teste teli van öltésekkel.
 Ezek újak, gondolta, ahogy felvette a pólóját, és odasétált a holttesthez. “Olyan rohadt idegesítő vagy… És a testvérem nem egy démon.”

Tiltakoznék de mindegy…

A belső hangot elutasította ahogy belökdöste a hullát az ágy alá, és papírtörlővel feltörölte a vért, amennyire csak lehet. Ezzel talán időt nyerhet, hogy elhagyhassa a kórházat feltűnés nélkül. Néha a gyomra ellenállóan görcsbe rándult, de Liu tudta hogy már nem lehet mit tenni.

Jeffrey Woods gyilkos volt.

És Liu Woods is.
(Meglepi :D)

Egy kis életjel

Bocsi a több, mint egy hónapos kimaradásért. Itt vagyunk, és tudjuk, hogy várjátok az új történetet, ami előre láthatóan kb. a hónap végén fog érkezni. Beszéltem fordító barátommal és rábólintott a havi egy történetre.
És!
Nem mellesleg van ám egy rendszeres olvasók szekció a jobb oldalon. Aki teheti, és tetszik neki, amit csinálunk eképp jelezzen vissza, hogy igenis van miért fordítanunk.

Spongebob’s Suicide

Valaki emlékszik arra a 2003-as Spongyabob részre aminek az volt a címe hogy “A szivacs aki tudott repülni”? Az “elveszett epizód”-ként volt reklámozva, a rész időrendje miatt, ahol a Kapitány egy kincsestérkép használatával próbálja megtalálni azt a Spongyabob részt, amit elvesztett. Az este, amikor ezt leadták, beteg voltam. Túl beteg ahhoz hogy elaludjak, ezért fennmaradtam, és tévét néztem.

 Hajnal fél három körül, amikor a fájó gyomrom kezdett megnyugodni, azt terveztem kikapcsolom a tévét, és megpróbálok elaludni, de ahogyan a távirányítóért nyúltam, meghallottam a Spongyabob főcímdalát. Ekkor ez volt a kedvenc műsorom, úgyhogy nem bírtam ki hogy ne nézzem. Bár úgy gondoltam elég fura hogy az éjszaka közepén adják, nem gondolkoztam ezen. Amikor a képernyőre néztem, észrevettem, hogy a kontraszt a megszokottnál kicsit sötétebb, és a dal is kicsit durvábban és rekedtesebbnek tűnt.

 Kényelmetlenül kezdtem érezni magam, de megpróbáltam nem erre koncentrálni. Az epizód címe “Az elveszett epizód volt”, ezért gondoltam hogy valamit elrontottak a Nickelodeonnál, és véletlen  “A szivacs aki tudott repülni”-t adják.

 Amikor elkezdődött a rész, egyből szokatlannak tűnt. Spongyabob az ágya végén ült, megviselten, és lefelé nézve, kínnal teli arccal. Egyértelműen nem olyan volt amilyennek kéne lennie. Spongyabob mindig olyan optimista, most miért lenne ilyen? Körülbelül 10 másodperc elteltével, egy nagyot sóhajtott, és az ágya melleti kis hordóra pillantott, és az azon lévő gyógyszeres üvegre fókuszált. Amikor közelebbről mutatták, látható volt, hogy egy Prozac-os üveg volt. A következő kép már világosabb és élénkebb volt, ahol Spongyabob bevesz egyet a tabletták közül, és nevetve, mosolyogva elszalad. A tény hogy gyógyszereket kell ahhoz szedjen, hogy “önmaga” legyen, rossz érzést keltett bennem, különösen hogy a lelki problémák, és az antidepresszánsok olyan felnőtt témák, amiket nem kellene mutatni egy gyerekműsorban. Hiszen ez az, egy gyerekműsor.

 Hirtelen a képernyőn újra megjelent az eredeti, szenvedő Spongyabob, az ágyán ülve, és elsötétedett a kép, majd villogva, egy új jelenetet mutatott. Az asztalánál ült. A kép sötétről világosra, majd világosról sötétre villódzott. Spongyabob megragadta az előtte lévő tollat, és egy könny gördült le az arcán. A dolog ami zavart, hogy ez nem egy mesébe illő, élénk, rajzolt könny volt. A könny teljesen valódinak tűnt, mintha tényleg egy vízcsepp gördült volna végig a tévém képernyőjén. Spongyabob eltörölte a könnyet a szeméből, és írni kezdett egy papírra, és hangosan olvasta amit írt.

 “Nem bírom tovább” mondta. Ahogyan kimondta ezt a mondatot, egy üresen zúgó zaj halladszódott a háttérből. Mintha egy gyerek sírna. A zaj csak tovább zúgott, és Spongyabob tovább írt.

 Az életem ezidáig szörnyű volt, és nem lett semmivel jobb. A legjobb barátom Patrick, csak azért barátom, mert nem tud jobbat. A szomszédom Tunyacsáp tiszta szívéből utál. Valószínűleg örülne, ha nem lennék többé.

Spongyabob abbahagyta a sírást, és hangosan zokogni kezdett. A képernyő egyre hevesebben villogott, és a háttérzajból egyre hangosabban kihalladszódott a gyereksírás. Lehet csak képzelődtem, de úgy emlékszek gyerekek kiabálását is hallottam “Úgyis megteszi!”. A sírás hangosodott, és a színek vibráltak, és Spongyabob tovább írt.

 Az egyetlen munka amit tudok csinálni, az a sütés a Rozsdás Rákollóban. A főnököm nem ad nekem igazi fizetést, és csak arra használ, hogy minél több vendége legyen. Már több mint húsz éves vagyok, és nincs jogosítványom. Sandy az egyetlen nő az életemben, és ő is csak barátként kezel, és nem mutat érdeklődést bennem. Biztos vagyok benne, csak azért barátkozik velem, mert sajnál. Sajnálom, ha akárkit is megbántok ezzel, de nem tudok tovább így élni.

 A kép megfagyott egy pillanatra, majd Spongyabobb leírta az utolsó mondatát. A kép már nem villogott. Csak sötétedett. A gyerekek sem sírtak már. Teljes csend volt, amit Spongyabob utolsó szava tört meg, “Viszlát…”

 És visszatértek a sírások, ahogy Spongyabob gyorsan felállt, és lecsavarta a Prozac tetejét, hátradöntötte a fejét, hagyta, hogy az összes tabletta beleessen a szájába, és lenyelte őket. A kép egyre csak sötétedett, de még lehetett látni.  Spongyabob a gyomrához kapott, ahogyan a gyomra megpróbálta megtisztítani magát a túladagolástól, hányni kezdett, valós, halvány sárga gyomorsavat, és tablettadarabokat. De már nem volt haszna, összeroskadt a padlóra, és ott feküdt, amíg a képernyő teljesen elsötétült.

 Nem kell mondanom, lesokkolva ültem ott, és nem bírtam aznap aludni. Mostanában sokat kutattam ez az epizód után, de sehol sem találtam. Ha felismerted ez alapján ezt a rész, kérlek add tudtomra.

Angel Eyes

-Anna! Kelj fel! Itt van az angyalom!
-Mi van? -Kinyitottam a szemem, de csak hunyorítani tudtam az öcsémre. Kinyitottam volna jobban a szemem, de nem tudtam. Azzal a rohadt zseblámpával világított a szemembe.
Elzavartam a kistestvérem aznap este nem is figyeltem rá. Ez volt a legnagyobb hiba amit elkövettem valaha.
Anya mindig is... ’’erőszakos’’ volt nincs rá jobb szó. Ordibált velünk, lealacsonyított minket és elég sokszor is káromkodott. A verbális erőszakban anya a toppon volt. A fizikai erőszaknál már minden homályos. Megüt minket, de olyan ritkán, hogy inkább csak mentálisan bánt minket legjobban.
A legrosszabb az volt amikor Brian kiengedte a kutyáját. Akkor kapta pont a hetedik születésnapjára még el se neveztük. Azt mondta hogy jó lenne kiengedni a kutyát, hogy felfedezzen egy kicsit. A kutyát rögtön elütötte egy autó. Anya kirángatta Briant majd ordibált vele, hogy nézze mi lett a kutyával aztán a földre dobta és ott hagyta sírni. Anya aztán felment a szábájába és nem is jött ki. Mikor kijött már a munkaruhájában volt és megparancsolta nekem hogy vigyázzak az öcsémre mivel túlóráznia kell és csak korán reggel jön haza. Aztán elment a kocsival és hozzá se szólt Brianhez.
Kimentem hozzá és megkértem hogy jöjjön be. Felajánlottam neki, hogy kap jégkrémet is. A halott kutyát nézte még egy percig majd elkezdett halkan sírni miközben fogta a lehorzsolt térdét. Szó nélkül bejött.
Egész este nem beszéltünk. Ült a kanapéba és csak bambulta a rajzfilmeket. Egy idő után meguntam, hogy őt figyeljem ezért felmentem a szobámba és beszéltem a barátommal Lisával jó egy órán keresztül. Mire visszaértem Brian már nem volt a kanapén. Pánikba estem elkezdtem keresni majd meghallottam a hangját.
Hallgatóztam és észrevettem, hogy kint ül az utcán a kutya mellett és úgy nézett ki, mintha beszélne valakivel aki magasabb mint ő. Megnyugodva, de még dühösen kimentem hozzá.
-Brian! Mégis mit gondolsz mit csinálsz?
-Bocsánat... láttam.... itt volt egy nő a kutyus mellett azt mondta, hogy egy angyal és segít neki.
-Nem láthatod az angyalokat mert nem ig... mert láthatatlanok. Vigyáznak ránk de levegőszínűek.
-Nem nem láthatatlanok. Fehérek.
-Igen, de látha... Ugh. Mindegy. Gyere be ideje aludni.
Felöltöztettem a pizsomájába nem törődve azzal hogy nem fürdött vagy mosott fogat. 13 éves voltam akkor nem gondoltam arra, hogy bármit is rákényszerítsek. Brian és én egy szobába aludtunk, amit nagyon utáltam ezért átmentem aludni anya szobájába. + óra körül hazaért anya és kirúgott engem az ágyból. Félálomban elkezdtem visszamenni  a szobánkba, amikor hallottam Brian hangját.
-Szép ott?
Megálltam egy helyben és hallgatóztam. Gondoltam, hogy telefonál ami persze nem volt szabad ilyen későn. Észrevettem azt is, hogy fel van kapcsolva a lámpa mivel kiszivárgott a fénye a szobából.
-Nagyon szépnek hangzik. De a kutyus meghalt és nagyon csúnyán megsérült. Hogyan lehet boldog? Nem lesz szomorú örökre?
Egy pillanatra befejezte a beszédet.
-Ohh értem. Tudsz nekem még beszélni a mennyországról?
Még olyan 5 percig hallgatóztam, de nem mondott semmit már. Egy idő után a fény kialudt én belopakodtam a szobába és láttam, hogy Brian alszik vagy azt tetteti.
Bemásztam az ágyba és aludtam.
Másnap reggel Briannek mindenféle története volt és egyfolytában csak beszélt és egy percre se maradt csendben amíg elkészülődtünk a sulihoz.
-És ezek nagyon szépek nagy magas virágok még nálam is nagyobbak és mindenhol állatok vannak, mert az állatok is oda jutnak, mint az én kuytusom! Ohh és a kutyusum már nem fáj neki semmi! Ha odajutsz már semmi nem fog fájni soha és-
Anya lejött a lépcsőn és félbeszakította.
-Jézus faszát már kussolj már be bazdmeg! Istenemre esküszöm a mégegy kurva szót szólsz arról a kurva mennyországról én küldelek oda!
Anya csinált magának kávét mi meg csendben ültünk majd elmentünk suliba.
Anya vitt minket kocsival a suliba, Brian félúton megszólalt.
-Azt mondja, hogy nem kéne Istennek a nevét így használnod.
-Mi a faszt mondtál nekem? Te Isten csapása.
Brian kitört magából.
-NEM VEHETED ISTEN NEVÉT A SZÁDRA ÍGY!!!
Anya megfogta a termoszt hátradobta. Briant a szemén találta el. A kávé kifolyt és Brianre ömlött az egész. Nem volt olyan meleg, hogy kárt tegyen benne de Brian akkor is ordított.
-Kussolj már be! Kurvára semmi bajod nincs!
Brian csendben reszketett a hátalévő út végéig amint odaértünk a sulihoz már ki is szaladt a kocsiból.
-Várj -Szólt utána anya. Elővette a focimezt és odaadta neki. Miközben cserélte a pólóját anya ezt mondta neki.
-Sajnálom Brian, de nem szabadna így beszélned velem.
Bólintott, majd könnyes szemmel elszaladt a terme felé.
-Szia anya szeretlek- mondtam neki könnyes szemekkel én is.
Tudom, hogy anya rosszul érezte magát az ilyen esetek után. Néha túl mérges lett. Ha tudta volna kontrolálni a dühét... még mindig velünk lenne Brian. De ugye, ha én máshogy cselekedtem volna akkor is itt lenne Brian.
Miután elindultunk haza anya megpróbált kedves lenni. Vett Briannek szendvicset a kedvenc gyorsétterméből és még egy kerülőt is tettünk, hogy együnk muffint. Brian boldognak tűnt, de csendben maradt még akkor is amikor a kedvenc filmjét néztük ami egy elveszett bohócról szól.
Anya elaludt a kanapén. Brian azt súgta nekem, hogy menjünk be a szobánkba. Be is mentünk és leültünk az ágyamon.
-Anna. Az angyalom azt mondja, hogy megtudja oldani az,t hogy soha ne fájjon többet semmi.
-Brian kérlek ne kezdd....
-Kérlek Anna hallgass meg. Nem akarok többet szomorú lenni. Nem szeretem, hogy anya mindig ideges. Az angyal azt mondja, hogy megtudja csinálni azt, hogy anya ne idegeskedjen és én nekem ne legyen többet bajom. Megkértem, hogy veled is csinálja meg és azt mondta, hogy eléggé ártatlan vagy hozzá hogy te is gyere.
-És hova fogunk menni?
-Egy csodálatos helyre. És soha többet nem fogjuk látni anyát, az angyal megígérte.
-Úgy hangzik, hogy a mennyországról beszél, de hogy oda juss először meg kell halnod.
-Nem fogunk meghalni az angyalom mondta.
-Igen? És hogyan bízol te meg benne? Csak tudod? Érzed a lelkedben? Látod a szemeiben?
-Nem... Nincsenek szemei.
-Oké Brian, ez elég lesz vannak szemeik az angyaloknak. Menj aludni.
-De nem nekik. Azoknak nincs akik a mennyországba vezető utat mutatják meg. A szívüket használják pont úgy, ahogy nekünk kéne.
Nem tudtam mit mondani. Bámult rám és megszólalt.
-Ma este megyek majd felkeltelek, ha ideért.
Tényleg felkeltett engem de ellöktem, mivel azt gondoltam, hogy csak játszadozik velem és majd megy aludni. 1 órával később anyának a sikolyát hallottam.
Az utcán találtam anyát miközben zokogott. Egy autó volt az útpatkára felhajtva  és Brian az utcán volt. Pontosan ott feküdt, ahol a kutyája.
Nem... Nem írom körbe a látványt, biztos vagyok benne, hogy láttál már mókust elütve teljesen laposra nyomva, darabokra törve. Na ezt láttam én is, csak nem mókus volt, hanem az öcsém.
Egy részeg sofőr ütötte el, az embert lecsukták és az öcsémet 2 napra rá zárt koporsóban eltemették.
A szónok a temetésen a mennyországról beszélt. Elmondta, hogy a kisgyerekek és kislányok odajutnak mind. Hogy soha nem szenvednek és éreznek fájdalmat. Azt mondta, hogy nem teljesen halottak ott az emberek mivel a szivünkben tovább élnek.
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mi történt volna ha kikelek az ágyból aznap este. Nem tudom hogy megbírtam volna-e állitani. Nem tudom, hogy én is az utcán végeztem-e volna. Csak el szeretném felejteni az egészet. Eltudnám felejteni azt a fényt, amit láttam, amikor Brian a szemembe világított a zseblámpával. Biztos, hogy zseblámpa volt. Nem lehetett más de ahányszor csak visszaemlékezek fekete ajkakat látok, egy orrt... de szemeket nem.
Nem emlékszek arra, hogy lettek volna szemei...

Új történetek

Sziasztok!
Arra szeretnélek titeket megkérni, hogyha szeretnétek egy adott történetről fordítást, akkor annak az eredetijét linkeljétek kommentben.
Így biztos azt fordítjuk, amit olvasni szeretnétek :)

Deep Web

Attól függően, hogy mennyit használod az internetet, ismerheted az úgynevezett “Deep Web”-et. Lényegében, itt használhatsz egy proxy szervert, a Tor-hoz, vagy az i2p-hez hasonlót, ahol találhatsz mindenféle dolgot, amit máshol nem tudnál, például helyeket ahol fegyvereket vagy drogokat vásárolhatsz. Mindenesetre, pont egy AskReddit cikket olvastam különféle fura dolgokról az interneten, és néhányan megemlítették a “.onion” oldalakat. Érdeklődésemet felkeltve úgy döntöttem letöltöm a Tort, és megnézek pár oldalt. Találtam egyet ami fekete piacként volt feltüntetve. Nagyon királynak tartottam ezt az egészet, ezért tovább keresgéltem. Különböző emberek árultak methet, fegyvereket, és lopott vagyonokat. Már ki akartam lépni amikor egy “ingyenneked” nevű poszt tűnt fel nekem. Rákattintottam a linkre, és ennyi volt a leírásban, “sok szórakozás neked, ingyen link, jó szórakozást :)”. A link neve, móka.zip volt. Jegyezd meg, hogy már hajnal 2 volt, és nagyon unatkoztam, ezért töltöttem le a linket, de futtattam pár víruskeresést. Semmit sem jelzett, ezért úgy döntöttem kicsomagolom a fájlt. Sok sok videót és képet találtam benne. Úgy döntöttem rákattintok egyre, aminek “banaman.avi” volt a neve, és megnéztem. Nem sok lényege volt, csak egy pasi banánjelmezben, négy percen keresztül. Eléggé érdekelt, szóval folytattam, és rákattintottam egy képre, aminek “steven.jpg”  volt a neve. Csak egy unalmas képű férfi ült a gépe előtt. Több hasonló kép volt még itt. Emberek a gépük előtt, vagy könyveket hordtak, vagy boltba sétáltak. Keztem kényelmetlenül érezni magam de folytattam. Néztem még párat, ahol gyerekek sétáltak iskolába, máshol egy férfi újságot olvasott a kanapén. Inkább mesélek az érdekesebbekről:

“jóéjszakát.avi”: két kisfiú, 7 vagy 8 év körül a fogukat mossák, pizsamában, mintha észre sem vennék a mellettük lévő kamerát. Befejezik a fogmosást és beugranak az ágyba. Az elkövetkező 9 órában mutatja a kamera ahogy alszanak. Semmi mást.

“fizetség.avi”: egy középkorú férfi sétál egy haloványan megvilágított utcán sétál éjszaka közepén. Ugyan úgy, ő sem tudja hogy kamerázzák. Odamegy egy tinilányhoz és elkezd hozzá beszélni. A hangok elfolytottak, de nem lehetnek jó szavak, a lány kifejezéséből ítélve. Próbál elfutni de a férfi a falhoz nyomja. Elveszi a telefonját, s a táskáját és elszalad. A videóban már csak a lány sírása látható.

“ellopva.avi”: egy tinédzser pár focimeccset néz. A játék véget ér és a tömeg elvonul, a páron kívül mindenki. Amint egyedül maradnak, párszor csókot váltanak, és a fiú valamit a lány fülébe súg. De a lány csak nemet hajtogat, de ő így válaszol, “Gyerünk már” és “Nyugi, jó lesz, már minden haverom csinálta a csajával”. A lány megpróbál elszökni, de a fiú utánakap. Ekkor, mindenki aki ott volt, már messze járt, és a pálya nagy része sötétbe borult. A fiú nekilöki a székeknek a lányt, és letép a nadrágját. Hihetelenül erőszakosan elkezdi megerőszakolni, és verni, és ez folytatódik 15 percen keresztül. A lány arca fekete, és vérző orral zokog a földön. A barátja fejbe térdeli, és gyomron rúgja. Majd amikor teljesen szétverte a fejét, beledobta a testet egy kukába, a ruháival együtt, felvette az edzős ruháját, és elsétált. A kamera már csak a kukát mutatja.
 Ekkor már rettenetesen kiakadtam, és letöröltem a fájlt, és elmentem aludni. Azonnal el tudtam aludni, de álmodni nem sikerült aznap éjjel. Elmentem iskolába de senkinek nem említettem amit láttam. Sokan kérdezték, miért nézek ki ilyen zaklatottnak, de csak azt mondtam hogy nem aludtam az este, emiatt vagyok ilyen. Kezdtem úgy érezni hogy csak egy rossz rémálom volt, és csak túl komolyan veszem a dolgokat. Ebéd után elkezdett remegni a telefonom. Egy ismeretlen számról jött sms volt “tetszik?”. Próbáltam felhívni, de foglalt volt. Úgy gondoltam hogy csak egy téves üzenet volt, és nem engedtem hogy idegesítsen. A dolgok egészen normálisak voltak az elkövetkező pár napban, egészen amíg el nem érkezett a csütörtök. Újabb üzenet jött az ismeretlen számról, azzal a különbséggel, hogy most egy kép rólam, ahogyan ülök a 3 órai órámon. Kiakadtam. Felmentem a gépre, hogy megkeressem a posztot amit vasárnap este láttam. Kerestem mindenhol, de nem találtam, és senki nem írt róla semmit. Egyre több kép érkezett. Néhány rólam, néhány a barátaimról, a családomról és emberekről akiket nem is ismertem. Elmentem a rendőrségre, és azt mondták hogy megpróbálhatják lenyomozni a számot, de nem tartották nagy jelentőségűnek, és azt mondták pár napig is eltarthat. Megkérdeztem az összes barátomat, hogy valami kibaszott játékot játszanak-e velem, de senkitől nem jött válasz. Úgy döntöttem hazamegyek és megkeresem az előzményeimben a linket, és felhívom az anyukám. De nem vette fel. Igazán távol lakok a rendőrségtől, de úgy futottam haza, mintha az életem múlna rajta. Bekapcsoltam a gépemet, és megpillantottam egy új beérkezett fájlt; “mégtöbbmóka.zip”. Remegve, kinyitottam a fájlt. Az egész családom, és az összes barátomról képek, ahogyan kínozva, megalázva, az anyukám kitépett szemgolyókkal felnyársalva éles fémrudakra, a barátom letépett álkapoccsal, levágott ujjakkal, és videók, amint elégetik őket élve. Ahogyan elindultam volna hívni a rendőrsget, megakadt a szemem egy képen. A címe “hello.jpg” volt. Készítési idő: 15 másodperccel ezelőtt. Én voltam rajta, a képeket bámulva a monitoron, mögöttem egy férfi, vérben ázott ruhában, kezében egy kamerával. Mosolyogva.